Ezzel a könyvvel bajban vagyok, hogy megmondjam az őszintét. Utána néztem, hogy miként is következnek egymás után a kötetek, és rájöttem, hogy ez a könyv a harmadik könyve egy másik sorozatnak, még ha nem is kapcsolódik szorosan a Bukott Angyalokhoz, de Rafe annak a sorozatnak a második kötetében is szerepel. Szívem szerint annak az első két könyvét is elolvasnám, de csupán az első kötet van lefordítva, annyi erőt meg nem érzek magamban, hogy a másodiknak nekiálljak angolul, vagy ne adj Isten németül. Úgyhogy olyan félszívvel kezdtem el olvasni ezt a könyvet remélve, hogy nem maradok le sok mindenről.
Már az első mondattal problémám volt, hiszen egy jelenet kellős közepébe csöppentünk, aminek a másik sorozat második kötetének utolsó fejezete jelenti az előzményét. Szerencsére ki lehetett következtetni, hogy mi folyik és hogy, pláne amikor egy kicsit jobban megismertük Rafe életmódját, de azért zavartak a hiányos foltok.
Míg Nicholas és Clare története a Napóleon lemondása környékén játszódik, Lucien és Kathryn szerelme pedig azidőben, hogy Napóleont Elbára száműzték, Rafe szála a párizsi békekonferencia idejére tehető.
Lucien megkéri Rafe-t, hogy a béke fenntartása érdekében utazzon Párizsba és próbálja meggyőzni az ottani kémüket, hogy maradjon a városban a békeszerződés aláírásáig, és minden veszélyt hárítson el, ami a békét veszélyezteti. Rafe persze veszi a kalapját-kabátját és átugrik a kontinensre, majd kiderül, hogy közös múltjuk van Lucien kémével, vagyis kémnőjével.
Margot Ashton fiatalon szerelmes volt Rafe-be, úgy tűnt, hogy össze is házasodnak, majd egy félrevezetés miatt megszakadt köztük az egyezség és kiléptek egymás életéből. Margot a kontinensre utazott, ahol Lucien egy másik kéme segített neki belépni a kémek világába. Aztán jött Napóleon lemondása és Margot megunva a veszélyes életet, vissza akar vonulni. Csakhogy, amikor megérkezik Rafe, és átadja Lucien gyanúját a nőnek, miszerint merénylet készül valamely nagyhatalmú diplomata ellen, Margot megígéri, hogy ezt a feladatot még elvégzi.
(Rafe és Margot, ahogy én elképzelem őket)
A kémkedés folyamatában Rafe lesz a segítsége, és eljátsszák, hogy egymás szeretői. Margot partnere és volt tanára, Robin az alsóbb rétegeket próbálja felderíteni, míg az álszerelmesek a legmagasabb társadalmi réteg után nyomoznak.
Vannak veszélyes ellenfelek, és kevésbé veszélyesek, barátok és régi ismerősök is felbukkannak, nembeszélve arról a fordulatról, hogy itt nem csupán kettő +1 szemszögből olvashatjuk a történéseket, hanem az események előrejutásával folyamatosan újabb és újabb szereplők gondolatait is megismerjük. A vége boldogság és győzelem, de ez nem meglepő.
Oké, az első könyv véleményezésénél kifejtettem, hogy szeretem az írónő munkáit, az előző bejegyzésben azt is leírtam, hogy a történelmi hitelesség és a mélyebb tartalom is fontos számomra. A kémkedés egy érdekes szálnak bizonyult, a rejtélyesség és misztikusság hangulata is megvolt, és az, hogy csak az utolsó fejezetekben derült ki, hogy mi is történt a két főszereplőnk között tizenhárom évvel ezelőtt rendesen felkorbácsolta a kíváncsiságunkat.
De eddig ez volt a legkevésbé kellemes olvasmány. Rafe nem volt sem az a meggondolt és fegyelmezett, de játékos úriember, akinek az előző két könyvben megismertük, és Margot is inkább volt színésznő, mint kém. Persze mindkettejüknek megvolt a maga erős jelleme és karakán stílusa, de pont azért, mert a múltjuk annyira meghatározta őket, és nem tudták elnyomni magukban az egész nyomozás háttérbe került, mintha a világ súlya nem a vállukat nyomná.
(Mitől vagy olyan veszélyes? Habár a mondat nem egészen így hangzik el a könyvben,
kétségtelen, hogy Margot nem teszi egyszerűvé a helyzetet sem emberrablónak,
sem fogvatartónak, de a hercegnek aztán végképp.)
A leginkább az zavart, hogy a könyv elejétől, onnan, hogy megismerkednek, folyamatosan érzelmi káosz jellemezte őket, tudták, hogy mindketten kívánják a másikat, Rafe azt is elismerte, hogy vissza akarja szerezni a nőt, de ahelyett, hogy kiterítették volna a kártyáikat, a férfi felajánlotta a támogatását Margot-nak, ha a szeretője lesz, a nő meg elküldte a pokolba azzal, hogy az életben nem akarja viszontlátni. Aztán ott van az is, hogy Rafe meg van győződve, hogy Robin és Margot szeretők, amire egyik sem cáfol rá, úgyhogy már el is engedi a nőt, hogy boldogok lehessenek, mire Robin közli vele, hogy a nő még mindig szerelmes Rafe-be.
Ez a folyamatos szenvedés és szívet tépő kétségek azért a könyv felénél már kezdett egy kicsit sok lenni. Ezért örültem, amikor Madam Solein szemszögéből is olvashattunk, majd a két katona gondolatait is megismerhettük. Üdítő változatosságot jelentett. A folyamatos Közjáték pedig, ahogy a gonosztevő a brit kémmel ügyködik semmi más nem volt, csak apró morzsák, hogy rájöjjünk, ki is a kém, mielőtt Rafe-ék leleplezik. Lehet, hogy túl sok könyvet olvastam, vagy krimit láttam, vagy egyszerűen, csak ráéreztem, de valahogy már az első ilyen Közjátékban tudtam, ki lesz a kém.
Ismét örültem, hogy láttam Lucient és Nicholast, még ha Michaelt ebben a körben nem is. Azt sajnáltam viszont, hogy amíg Nicholasnál szó volt Clare-ről és a gyerekről, addig Luciennél nem került szóba Kathryn meg az ő gyerekük/gyerekeik, hiszen már egy év eltelt a második kötet óta. Ezt úgy hiányoltam, de remélem a következő részben szóba kerülnek, bár egy kicsit kétlem.
A következő kötet nem a Bukott Angyalokhoz kapcsolódik szorosan, hiszen Michaelnek kellene következnie, de még előtte Lord Robert Anderville-nek, Robinnak is találunk egy feleséget. Remélem az írónő visszatalál az első kötet kellemes hangulatához.
Szép napot!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése