Azt kijelenthetjük, hogy a Bukott angyalok sorozat nem hasonlítható össze egyetlen huszonegyedik századi könyvsorozattal sem. Bármilyen könnyed stílusuk is legyen a régebbi könyveknek, akkor is ott még próbáltak valami olyat alkotni az írók, amit nem lehet lemásolni.
Így például az első könyvben Nicholas felelősségérzetét, amely a birtokán élő emberek jólétére irányult, a bányászok és családjuk helyzetére, vagy éppen Clare elcsábítására, amiben ott volt az is, hogy hiába galád a szándék, de végig teljesen úriember marad.
Ebben a könyvben egy valódi régies, kissé misztikus krimit olvashatunk átverésekkel, jelmezekkel, de a komoly vonal is megvan, hiszen egy napóleoni kém után nyomozunk, aki veszélybe sodorhatja egész Nagy-Britanniát, valamit egy fiatal lány elrablásának ügyében, akit a családja szeretne visszakapni.
A történet szerint Lucien, Strathmore grófa tudomást szerez róla, hogy a kor egyik kicsapongásairól híres férfi gyülekezetének tagjai között, akiket Hellionoknak hívnak, Napóleon egyik kémje tartózkodik, aki folyamatosan információkat ad el a hazájáról. Hogy kiderítse, ki is a kém, Lucien beépül a Hellionok közé. Nyomozása során ismerkedik meg Lady Kathryn Traversszel, aki eltűnt nővére után kutat, egy a nővére holmijai között talált nyom alapján. Lucient megbabonázza a lány, különösen az, hogy folyamatosan bolondot csinál belőle. Kathryn az álcázás és mesemondás nagymestere, vagy fél tucat személyiséget talált ki magának, ezeknek megfelelő külsővel és háttérrel, hogy ne bukjon le a Hellionok előtt. Csakhogy Lucien folyamatosan felismeri és elkapja, de mindig kicsúszik a kezei közül a lány, ami borzalmasan idegesíti. Mégis, ő az egyetlen nő, akinek szeretné megismerni a történetét, hogy mit művel, miért, és egyébként milyen az igazi személyisége a sminkek és parókák mögött.
(Lady Kristine elrablása előtti pillanatok)
Egy idő után, amikor már nem tudják elkerülni, Kathryn beavatja Lucient a nővére eltűnésébe, és a férfi megígéri neki, hogy segítségére lesz a keresésben. Feltűnik az eltűnt nővér szerelme, és viszontláthatjuk Michael Kenyont is, aki a barátja segítségére lesz kiváló katonai stratégaként és tapasztalataival.
A vége természetesen happy end, hiszen Lucien és Kathryn egymásra találnak, Kristine kiszabadul és egyesül szerelmével, a gonoszakat pedig eltették láb alól.
Nem egy túl bonyolult történet, de ha azt vesszük, hogy három szemszögből (+1) olvashatjuk az eseményeket, mindenképpen érdemes odafigyelni. Meg kell említenem, hogy én szeretem a váltott szemszögű olvasmányokat. Sajnos még mindig vannak olyan írók, akik csupán az egyik főszereplő szemszögéből írnak, amit kissé hiányosnak érzek. Én csak örülök, ha férfi szemszögből is olvashatunk, mert annál több információt kapunk, a férfi érzéseiről, terveiről, és egyáltalán arról, hogy milyen hangulatban érik az újabb és újabb események.
Lucien karakterét nagyon szerettem már az első könyvben is, tipikusan a logikus gondolkodás és realitás embere, de megvan benne a pajkosság és a veszélyesség lebilincselő keveréke is. Szörnyű családi tragédiája ellenére, vagy pont azért, fontosak számára a barátai, így a Bukott Angyalok és mély tisztelettel és szeretettel van Nicholas felesége, Clare irányába is. Amikor felbukkanik Kathryn elveszíti a fejét, és nem kimondottan azért, mert egy csodálatos szépség, vagy intelligens elme állna előtte. Persze, Lucien számára Kathryn maga a megtestesült csoda, de sokkal jobban vonzza az, amire a lány képes. Képes betörni egy kastélyba éjnek évadán, hogy információkat szerezzen, képes tetőkön át kúszni mászni, képes sminkkel és parókában beülni egy Hellion összejövetelre, ahol minden gyanúsítottja szemügyre veheti és akár meg is jegyezheti magának, képes megjelenni egy bálon, hogy leleplezze egyik fő ellenfelét, majd képes kicsúszni annak a markából.
Lucien szeret mindig mindent kézben tartani, minden rejtélyt megfejteni, és kiismerni mindenkit. Kathrynnel erre nem képes, az elején legalábbis nem, aztán meg úgy ontja magából a lány gondolatait, mintha legalábbis olvasná őket. Ez egy kicsit talán zavaró is volt, de a koncepciót nem rontotta el.
Kathryn erős személyiség. Nem mondhatnánk a feminista mozgalom egyik fő alakjának, de radikális újságíróként és elsőosztályú betörőként is megállja a helyét. Amire viszont nem képes, hogy elkerülje Lucient. Valahogy a férfi mindig képes megtalálni őt, mindig elkapja, és mindig elveszíti mellette a józan eszét. Ami nem is baj, hiszen romantikus regényről van szó, nem kémtörténetről. Bár annak sem lenne olyan rossz.
Kathrynnel és Luciennel egy problémám van. Hogy amikor végre úgy néz ki, hogy egy oldalon állnak, hiába Lucien férfias önbizalma, amikor a házasságról beszél, mindkettejüket rágja belülről a kétségbeesés. Mert mi lesz ha megtalálják Kathryn nővérét? A lány attól fél, hogy a gróf a nővérét fogja választani, mert minden férfinek a nővére tetszik. Lucien meg úgy gondolja, hogy a lánynak csak a segítségére van szüksége, de amint meglesz a nővére, menthetetlenül eltaszítja magától, mert a testvérek közti kötelék áll az élete középpontjában. Ez egy kicsit fárasztó volt már a könyv utolsó fejezetei környékén, de persze értem, hogy a szenvedés is hozzátartozik a nagy beteljesüléshez, én csak inkább értékelem az őszinteséget két karakter között, mint a folyamatos félelmeket.
(Habár a képen nem egypetéjű ikerpár látható, de mondjuk,
hogy Lady Kathryn balról és Lady Kristine jobbról)
Ami még hihetetlen volt, az az ikrek közti kapcsolat. Az, hogy érzik, milyen érzelmek futnak végig a másikban, még egy dolog. A közös álmok, vagy események átélése a másik szemén keresztül még mindig nem egy meredek dolog. De a gyertyás hipnotizálás, meg az inga-dedektoros jelenet egy kicsit már sok volt nekem. A történethez teljesmértékben illettek, a két főszereplő múltjával is összhangban volt, úgyhogy nem ütött el a dolog, csak nekem voltak egy kicsit szkeptikus érzéseim velük kapcsolatban.
Örültem, hogy újra "találkozhattam" Rafe-fel, Nicholassal és persze Michaellel. Mindig jó dolog ismerős szereplőkkel összefutni, és megtudni, hogy alakult az életük. Nicholast és Clare-t pedig nagyon a szívembe zártam. Remélem a következő kötetekben sem feledkezik meg róluk az írónő.
A történelmi hűséget ezt a könyvben a következő események igazolták: Napóleon lemondása után a bécsi kongresszus, az amerikai-brit háború 1812-től és a genti béke, valamint a Hellfire Club alapítása, még ha annyira nem is voltak elvetemültek a tagjai, mint a könyvbeliek.
Szép estét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése