Oké, bevallom, rossz voltam. Nem tudtam nekiállni Lord Robin történetének bármennyire is érdekelt, mert egyre inkább az volt bennem, hogy még mindig semmit sem tudok Michaelről. És ez igaz is. Mert az első könyvben egy bosszúszomjas, meg nem értett szereplő volt, Lucien történetében az utolsó védelmi vonal, Rafe könyvében pedig nem is szerepelt, talán csak egy mondat erejéig, akkor is annyit tudtunk meg, hogy visszatért a hadsereghez.
Megmondom őszintén, annyira nem érdekelt Michael. Engem annyira levett a lábamról Nicholas az első könyvben, hogy még mindig azt mondom, az ő története a legjobb, a legszebben összerakott, ha nem is a legérdekesebb, mert Lucien meg Rafe a kémkedéssel és a misztikus szálakkal azért kicsit elterelték a történelmi hangulatot, de Nicholas és Clare volt számomra mindig a legérdekesebb páros.
Nem mondhatom azt, hogy mostanáig, mert még mindig makacsul ragaszkodom tizenéves korom hősihez, de Michael nagyon a szívemhez nőtt ebben a könyvben. Olyan, mint egy mesebeli herceg. Vicces, kedves, igazságos, pajkos, becsületes és nagyon nagylelkű. Azt mondtam, hogy bátor? Nem? BÁTOR!
Úgy álltam neki a könyvnek, hogy az előszó előtt elolvastam azt a fél oldalas kis üzenetet, amit az író hagyott nekünk. Dickenst idézte, mely szerint a legjobbat hagyjuk a végére. Innentől már kíváncsi voltam. Ahogy egyre jobban megismertem Michael gondolkodásmódját, érzelmeit és azt a mélységes bűntudatot és szeretetet, ami őt jellemezte, hát kis híján megcseréltem a rangsort és Nicholas lecsúszott volna a második helyre. De nem, jelentem ki, erős maradtam és öreg Nick vezeti a rangsort.
(Cathrine Melbourne és Lord Michael Kenyon)
A könyv különlegessége, hogy két történetet fed le. Azt, ahogy Michael és Cathrine találkoznak és barátok lesznek, majd azt, amikor Cathrine segítséget kér a férfitől egy évvel később. Michael ismét bevonul a seregbe, miután Napóleon megszökött Elba szigetéről és Brüsszelbe utazik, hogy Wellington herceg szolgálatára legyen. Itt ismerkedik meg az elbűvölő, gyönyörű, ám férjes asszonnyal, aki a szállásadója lesz, Cathrine-nel. Ha nem is első látásra, de nagyon hamar beleszeret a nőbe, de azok után, ami Nicholas első feleségével, Caroline-nal történt, mindent megtesz, hogy Cathrine-ben csak a barátot lássa. Azt ugyan nem tudja, hogy a nő és férje között nincs igazi házastársi tevékenység, már azon kívül, hogy Colin tartja el Cathrine-t és a lányukat, Amyt. Cathrine pedig követi a dragonyos ezredest bárhova, ahova a sereg szólítja, és megpróbál otthont teremteni neki a legegyszerűbb körülmények között.
Cathrine azért annyira nem egyszerű lélek. Erős és bátor, ápolónőként dolgozik a hadsereg orvosai és szanitécei mellett. Ezen kívül igen erős személyisége van, amit sokan nem vesznek észre kedvessége és hatalmas türelme mellett. Akárcsak Michael, ha nem is első látásra, de ő is vágyat kezd érezni a férfi iránt, de a kötelességtudata és, természetesen, egy régi titok, az útjukban áll. Annyira azért nem, hogy megmentse a férfi életét, amikor úgy néz ki, hogy az életét fogja veszteni a sebesüléseitől.
Eltelik egy év, Cathrine-re pedig rámosolyog a szerencse egy addig sosem látott rokon kapcsán, aki hajlandó lenne ráhagyni egy igen egyedi birtokot és mindazt, ami ezzel jár. A probléma ott kezdődik, hogy az öreg rokon egy nőben nem bízik, és csak akkor nevezi ki örökösének a nőt, ha a férjét megfelelő embernek találja. Csakhogy Colint Párizsban megölik és Cathrine-nek szereznie kell egy férjet minél előbb. Londonban aztán felkeresi Michaelt és megkéri, hogy játssza el a férjét.
(Skoal szigete, valójában Izland)
Csak azt felejti el közölni vele, hogy Colin meghalt. Mert fél, hogy Michael kötelességből meg is kérné a kezét, ő pedig gyenge lenne nemet mondani, amivel tönkretenné mindkettejük életét. A régi titok, már megint. Szóval, ahogy azt sejthetjük Michael kapva kap az alkalmon és elkíséri a nőt egy szigetre, ahol a nagyapja az öreg lord. A vénembernek csípős a nyelve, de hamar megszereti a sosem látott unokáját és igen nagy becsben kezdi tartani Michaelt.
Ahogy annak lennie kell, Cathrine és Michael közel kerülnek egymáshoz. Kiderül, hogy Colin halott, az igazság is lelepleződik és úgy néz ki, hogy minden rendben van köztük.
Ekkor jön a gonosz. Cathrine távoli unokatestvére, Lord Halorden, aki a sziget másik örököse. A lorddal már találkoztunk Brüsszelben is, ahol már szemet vetett a nőre, de ugye ott volt Cathrine-nek Colin is és Michael is, úgyhogy esélye sem volt. Itt azonban... Halorden tudja, hogy Michael nem Cathrine férje. Elrabolja Amyt, megfenyegeti Cathrine-t, hogy ha ő nem lesz a felesége, majd Amy az lesz a megfelelő időben. Cathrine elküldi Michaelt, hogy biztonságban legyen, és ápolni kezdi a nagyapját, akit időközben megütött a guta.
Itt jön egy újabb csavar, ugyanis Michael fegyverszünetet köt a bátyjával, Ashburton újdonsült hercegével, aki igen jó hallgatóságnak tűnik és jó tanácsokat is ad. Sőt, odáig merészkedik, hogy miután Michael visszatér a szigetre mert rájött, hogy valami nem stimmel, Stephen is az öccse után megy. Érdekes személyiségnek tűnik a férfi, kicsit talán Rafe hűvös stílusához tudnám hasonlítani, de lehet, hogy csupán a hasonló hercegi rang miatt.
Aztán jön az izgalmas rész, legalábbis az írónő annak próbálta beállítani, engem inkább a történet alakulása fogott meg, mint az utolsó száz oldal, de legyen. Szóval, Haldoren megpróbálja levadászni Michaelt és Cathrine-t, majd Amyt is megpróbálja megölni, de végül ő hal meg párbajban.
Az utolsó oldalakon Cathrine-t gyors ímmel-ámmal az öreg nagyapja összeadja Michaellel, nagy vallomások és egy borzalmasan aranyos epilógus, ami lezárja a négy bukott angyalunk történetét is.
(A képen Stephent képzelem el, akinek kisujján ott van Ashburton pecsétgyűrűje,
amit Cathrine-nek ad, hogy összeházasodhassanak Michaellel.)
Szóval, Michael. Mint mondtam, alig tudtunk róla valamit, de egyre jobban és jobban beleszerettem a karakterébe. Az igazi angol úriember mintaképe. Kissé rideg, fanyar humorú és bárkit a helyére tesz szavakkal vagy tettekkel. Imádtam.
Cathrine egy bájos főszereplő volt, akiről viszont nem tudtunk meg annyit, mint talán kellett volna. Az, hogy miért keresett a férje folyton folyvást újabb kalandokat és szeretőket, egy kicsit hamarabb is kiderülhetett volna. Értem én, hogy 1800-as évek elején vagyunk, a tizenhat évesek házassága nem volt sem megszokott, se szokatlan, de furcsa ürügyet talált az írónő, hogy elhidegítse egymástól a házaspárt. Egy mai, "felvilágosult" lány, akinek már tizenegy-két évesen a szájába rágják az iskolában, hogy a nemi élet miként működik, nehezen emészthető meg, hogy ez kétszáz évvel ezelőtt olyan téma volt, amit anyák és lányok szinte meg sem beszéltek a nászéjszaka előtt, akkor is annyit mondtak nekik, mint Viktória királynő a lányának: Csukd be a szemed és gondolj Angliára, esetünkben a kötelességedre. De Michael tökéletesen vette ezt az akadályt is.
Az epilógus pedig... szavak nincsenek rá. Akkorát dobbant a szívem, amikor elképzeltem a négy bukott angyalunkat szerető családapaként, feleségeik körében, gyermekeiket abajgatva. Volt egy megjegyzés, hogy Nicholas fia és Lucien kislánya a kétévesek nagy szerelmét élték, remélem ez kitart felnőtt korukra is. Micsoda páros lennének.
Tudom, hogy a sorozatnak még van három kötete. Robin, akivel Rafe és Margot történetében találkoztunk. Kenneth és Stephen pedig, akik Michael egy régi katonatársa és Ashburton hercege, a bátyja. Kennethről túl sok mindent nem tudunk meg Michael könyvében, csak azt, hogy nagyon jól rajzol, kiváló katona, jó barát és szerény ember. Stephen egy herceg minden magabiztosságát örökölte, de apja örökével ellentétben szeretne jóban lenni az öccsével. Szimpatikus volt, hogy utána ment a szigetre és teljes nyugalommal csatlakozott a mentőalakulathoz azzal a felszólalással, hogy: Az öcsém is biztos ott van.
A kedvencem a könyvben azonban a következő jelenet volt. Cathrine megkérte Michaelt, hogy meséljen a Bukott Angyalokról. A férfi a következővel jellemezte őket:
"- Képzeljen el egy utat, amit fal vesz körül. Minden barátom másképp próbálná megoldani a helyzetet. Nicholas megrántaná a vállát és azt mondaná, nem is muszáj neki arra mennie. Lucien megtalálná a módját, hogy a fal alatt, vagy mellett elosonjon. Rafe megkeresné a fal urát, és meggyőzné, hogy engedje át.
- És Ön?
- Én faltörőkos módjára átmennék a falon."
Annyira jól leírta a négy személyiséget, hogy kalapom emelem és biztos, hogy ez az idézet életem végéig meg fog maradni bennem. Imádom őket. Imádom a Bukott angyalokat!
Szép estét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése