Samantha Young Dublin street

Mondom, miért imádtam Samantha Young könyvsorozatának első részét már évekkel ezelőtt, amikor először belefutottam. Mert eszméletlen vicces, szexi, olyannak írja le a skót Edinburghot, mintha egy tökéletes tündérvilág lenne, és mert a fájdalom feldolgozásáról, a gyász elengedéséről szól és arról, hogyan lehet feldolgozni azt a tragédiát, hogy elvesztettünk sok embert, akiket szerettünk, de beengedtünk a szívünkbe sok mást, akiket még fogunk.

A történet szerint Jocelyn Butler amerikai-skót állampolgár, miután elvesztette a családját hazautazik édesanyja szülővárosába, hogy magára találjon. Először csak beköltözik egy lakótársat kereső szeleburdi doktorandusz lakásába, majd minden erőfeszítése ellenére bekerül Ellie Carmichael baráti társaságába, és megismeri Ellie bátyját, Bradent. Joss eldöntötte, hogy nem enged magához senkit közel, hiszen, ha nem szeret meg senkit, nem is fog fájni, ha elveszíti őket. Bradennek más terve van. Jocelynt akarja, szőröstül bőröstül. Ahogy megismeri a lányt, a tragédiáját, a fájdalmát és az érzékeny oldalát biztos benne, hogy Jocelynra van szüksége, ahogy a lánynak is rá. Úgyhogy Braden mindent megtesz azért, hogy a lányt maga mellett tartsa. Kezdve egy három hónapos alkuval a "barátság extrákkal" szellemében.

(Rajongói montázs a két főszereplőről, Jocelyn és Braden)

Olvastunk már jó néhány olyan történetet, hogy a férfi meglátja a nőt, kiszemeli magának és állatias felfogásában elkönyveli, hogy kell neki és történjék bármi, de megszerzi magának. Ez a könyv is valami hasonló. De itt a srác nem csak és kizárólag a szexszel akarja levenni a lányt a lábáról. Persze az is benne van, de meg akarja ismerni, és rá akarja döbbenteni, hogy a lány többre érdemes, mint néhány alkalmi partner, akinek aztán magasról tehet a fejére, ha már terhes lenne a viszonyuk.

Joss nagyon fiatalon vesztette el a családját, alig tizennégy évesen, majd egy évvel később a legjobb barátnője haláláért is magát hibáztatja. Amikor az Edinburghi Egyetemre jelentkezik tizennyolc évesen maga mögött akarja hagyni a fájó emlékeket, de nem feldolgozta a veszteséget, csak egy kalitkába zárta és nem hajlandó róla tudomást venni. Amikor beköltözik Ellie-hez, aki szerető családban él, és olyan nyitott személyiség, amilyet ritkán lát az ember, Joss akaratlanul is megszereti a lányt, majd ahogy közelebb kerül hozzájuk, a családját is. Braden más tészta. Ő vonzza az első pillanattól kezdve, de tudja, hogy ezzel a férfival nem játszadozhat, mert csak ő járna rosszul. Aztán amikor Braden úgy dönt, hogy kell neki a lány, Joss nagy nehezen ráveszi magát, hogy engedjen. 

Csakhogy míg Joss a kisujját nyújtaná, Braden már el is kapta a csuklóját és nem ereszti. Az első együttalvás még nem is volt annyira kínos, de amikor Joss lerúgja az ágyról a betolakodó Bradent, azon annyit nevettem, hogy a fejem is megfájdult közben. Mert Joss nem hajlandó elfogadni, hogy több is legyen köztük, mint a három hónapos megállapodás. 

(- Lefekszel vele?

- Nem a te dolgod. - Halk morgással fújta ki a levegőt és megragadt a karomat.

- Tekintve, hogy én akarok lefeküdni veled, igenis az én dolgom. És tekintve, hogy te is le akarsz feküdni velem, jobb lenne, ha válaszolnál nekem.)

Az elején legalábbis nem, aztán persze felnyílik a szeme, csak közben Ellie-nél beüt a krach és Joss megrémül, hogy ismét elveszít valakit, aki fontos neki, úgyhogy elmenekül. Braden persze visszaráncigálja, de Joss csak Ellihez hajlandó visszatérni, a férfihoz nem. Amikor Braden fájdalmában és megbántottságában azt hazudja a lánynak, hogy a szakításuk éjszakáján már le is feküdt valakivel nem csak Joss szíve hasad meg, hanem bizton állíthatom, minden olvasóban meghal egy kis darab. Persze kiderül, hogy nem mondott igazat, de azért a fájdalom megmarad, mert ennyire magába szippant a könyv. 

Talán azért is érzem annyira valósághűnek ezt a történetet, mert Joss nemcsak, hogy makacs és nagyszájú, de mellette megtesz mindent, hogy magába zárja a problémáit. A mai világban, amikor mindenkinek a legkisebb gondja-baja is kint van a Facebookon megnyugtató a gondolat, hogy vannak még olyanok, akik maguk akarják megoldani a problémáikat. Persze rá kell jönni, hogy van, amit segítség nélkül nem lehet, de az, hogy ezt is felismeri egy újabb lépcsőfok, ami segít felépíteni a realitás érzését.

Na igen, Joss nagyon karakán csaj. Máshogy, mint a Vámpírakadémia sorozat Rose Hathaway-e, nem olyan agresszív stílusban, de szarkasztikus megjegyzései, pikáns beszólásai nem sokban térnek el tőle. De miért hadakozik ennyire Joss a kapcsolatoktól? Jobb kérdés, hogy miért nem akar közelebb kerülni Bradenhez, mikor szikrázik a levegő, ha csak egy légtérben vannak?

Mert Braden Carmichael az alfahímek tipikus példája. Nem is lenne ifjúsági regény, ha a főszereplő férfi ne lenne dúsgazdag, egy ingatlanbirodalom vezetője és persze a legérzékibb férfi, akit csak egy átlag nő elképzelhet magának. Nem, Braden veszélyes. Méghozzá azért, mert amit el akar érni, azért mindent bevet. Nem pénzt, nem befolyást, nem a hírnevét... Az idejét szánja a "problémára", a türelmét és az érzéseit. Mert akármilyen nagyágyú is legyen ez az Adonisz, neki éppúgy vannak érzései, mint bármely nőnek, mégha nagyon nagyon nem is akarja kimutatni őket, de megteszi.

(- Tudom, hogy szeretsz engem, Jocelyn, mert  nincs az az Isten, 

hogy én ennyire beléd legyek esne, te meg nem érzel semmit. Lehetetlen.)

Oké, csúnya szája van, és egyedül Joss tudja ezt... de most őszintén, ki lepődik már meg ezen? A birtoklási vágy, az, hogy szó szerint kijelöli a területét legyen szóban, vagy fizikailag érzékeltetve sok női olvasóban rendesen felkavarja a lelket. Mert hiába bizonygatják a nők, hogy a féltékeny férfi nem bízik bennünk, és bárcsak kevésbé lenne ilyen őstulok, azért szeretik hallani, pláne érdes skót akcentussal, miszerint: "Ha még egyszer hozzád ér, kiverem a fogait." Igen, Braden Carmichael nem egyszerű pali, akit csak úgy el lehet hajtani a búsba. Pláne, ha az ember lánya úgy vonzódik hozzá, mint lepke a lámpafényhez. Azt is el kell ismernem, hogy a könyv nem csupán szexi, hanem egyszerűen letaglózó. Bár más hozzászólásom nincsen, mert nem szabad, hogy legyen.

Mindkettejükkel történtek tragédiák, mindketten megjárták a poklok poklát, de ahhoz, hogy ismét egészek legyenek, hogy tovább tudják tenni magukat a múlton kell valaki, akire támaszkodhatnak. És ez a lényege ennek a nyamvadt könyvnek. Nem a szerelmi szál, nem a szex, nem a buja viccek és kétértelmű visszavágások. Hanem az, hogyan oldják fel a fájdalom szülte problémákat az emberek azok mellett, akikre számíthatnak. Az, hogy ezt még olyan csomagolásban tálalták, ahogy az írónő tette, már csak arra jó, hogy kalapom emeljem. 

A sorozatnak sok része van, még legalább négy könyv, és vagy négy novella, ezek közül csak két könyv és egy novella van magyarra lefordítva. A következő napokban ezeket fogom elhozni nektek, és biztosíthatok minden olvasót, hogy ezek a könyvek LE-TE-HE-TET-LE-NEK. 

Szép estét!