Na ez megint egy nagyon zavaros sztori lesz... De kezdjük azzal, ami kimaradt a tegnapi bejegyzésből:
- Még mielőtt Rose elhagyná Oroszországot a szibériai lélekmágus-árnyékcsókolta házaspár megoszt vele egy pletykát, hogy a strigákat vissza lehet változtatni az "eredeti" állapotukba.
- Amikor visszatér Montanaba megtörténik a nagy összeborulás Liszával... és az anyukájával is, aki megint egy újabb titkot oszt meg vele, mégpedig, hogy ki az apja.
(Oh, Istenem - mondtam. - Zmey lánya vagyok. Ifjabb Zmey. Zmeyette.)
- Kiderül, hogy Dmitrij nem halt meg, és most már nem átváltoztatni, "felébreszteni" akarja Rose-t, hanem megölni.
- Még azt is megtudják, hogy kinek a segítségével és miért cserébe tudhatnák meg a "visszahozás" titkát, és nem örülnek neki.
Szóval, a cselekmény a következő. Rose visszatér az Akadémiára, befejezi a képzést és hivatalosan is testőr lesz. Mivel Lisza egyezséget kötött a királynővel az Udvarba utaznak, hogy ott kezdjék meg felnőtt életüket. Aztán kiszöknek az Udvarból, hogy betörjenek egy börtönbe, kiszabadítsák Viktor Daskovot, aki a féltestvére annak a lélekmágusnak, aki már visszahozott egy dampírból lett strigát az életbe. Találkoznak is a lelkileg és értelmileg megroggyant emberrel, majd el is veszítik őt és Viktort, amikor Dmitrij rájuk támad Las Vegasban. Visszatérve az Udvarba jól lecseszik őket, hogy hova tűntek, és úgy néz ki, hogy Rose-t örök életére papírmunkára ítélik. Lisza közben látogatást tesz az egyetemen, ahol csapdába esik és Dmitrij csalinak használja őt és Christiant, hogy magához csalja Rose-t. A mentőakcióban persze részt vesz Rose is, aztán amikor van esélye megölni Dmitrijt, lelkileg már készen is áll rá, de Christian és Lisza megakadályozza, majd Lisza egy lélekkel is felerősített ezüst karóval visszahozza az igazi Dmitrijt. Vagy legalábbis valami olyasmi, mert a férfi mindent megtesz, hogy távoltartsa magától Rose-t, közben meg csodálattal csüng Lisza minden szaván és a személyes szolgájává nevezi ki magát... na jó, kis túlzással, de ez a lényeg. Rose persze nem bírja annyiban hagyni a dolgot, és mint szokás csak ront a helyzeten. Közben az Udvarban a főmorák létre akarnak hozni egy törvényt, hogy a dampírok már 16 évesen érettségizzenek és álljanak szolgálatba. Rose ezt sem hagyja szó nélkül és megfenyegeti a királynőt, hogy ezt meg fogja bánni, szóval amikor holtan találják, karóval a szívében az öreglányt, nem meglepő, hogy Rose az első számú gyanúsított. És itt ér véget az ötödik könyv.
(- Elfelejtetted az első leckémet: Ne hezitálj!
- Elfelejtettél még egy leckét: Sose fordíts hátat, amíg meg nem bizonyosodtál róla, hogy az ellenséged halott. Úgy tűnik, újra át kell vennünk ezeket a következő alkalommal, hogy találkozunk. Hamarosan. Szeretettel, D
- Sosem fogom elfelejteni Dmitrijt életem hátralevő részében. És ez alkalommal, a leckéit sem felejtem el.)
Oké, kezdett egy kicsit sok lenni a cselekmény, az események láncolata, de el lehetett tekinteni a zsúfoltságtól. És mellesleg az írónő hozta a maga sokszínű stílusát, Rose nagy száját, Lisza visszafogottságát, Abe szarkazmusát és Christian makacsságát.
Rose, mint mindig az elsőszámú karakter. Tegnap sokszor használtam a kettős érzés kifejezést, és ez most is itt van a nyelvemen. Az, hogy reménykedik, hogy Dmitrijt vissza lehet hozni, érthető. Az, hogy kiszabadítja egy szigorúan őrzőtt börtönből a valamikori legfőbb ellenségét, úgy, hogy meg is ússza a dolgot, már kicsit hihetetlen. Az, hogy Las Vegasban hagyja, hogy Dmitrij halomra öljön embereket azért, mert megakadályozza Eddie-t, hogy megölje Dmitrijt, már kicsit eltér a személyiségétől. De a többi az stimmel. Nem szeretem, ahogy Adriannel játszik, mert a srác nem érdemli meg, de tudtam hogy úgysem hagyja magát lerázni, hiába is próbálkozik Dmitrij. Aztán nagyjából ennyi, mert ami már körülötte zajlik, az megint annyira Rose-os... ahogy belekeveredik, ahogy nem bírja tartani a száját, ahogy harcol, hogy még véletlenül se adja meg magát a túlerőnek. Ezek nagyon illettek a karakteréhez.
Dmitrij szintén kettős mércés szereplő. Nekem sokkal szimpatikusabb volt strigaként, nem bólogató bábuként, ahogy Liszára néz, és főleg nem azzal az ellenségességgel, ahogy Rose-zal bánik. Minden más, rendben volt. Például, ahogy próbálták meggyőzni a morákat, hogy már többé nem striga. Ahogy a kisrác megpróbálta megütni, ő meg hanyattvágódott. Aranyos jelenet volt.
(A szerelem elmúlik. Az enyém elmúlt.)
Lisza számomra igazából lényegtelen karakter, bármennyire is központi személyiség. Az, hogy Rose-zal tartott ezekre a veszélyes küldetésekre már semmi más, mint hogy bebizonyítsa Rose-nak, a barátaiknak és talán magának is, hogy ő is képes bepiszkítani a kezét, és hogy rá is számíthatnak, ha kell. De ennyi. A Dmitrij és közte létrejövő, nem kapcsolat, mert nem lesz árnyékcsókolta a srác, de az a kötődés egész hamar elmúlik. Viszont akkor sem értem, hogy lehet annyira fafejű ez a lány, hogy pont Rose-nak állja az útját, amikor Dmitrijről van szó, hiszen eleve nem is lenne megint dampír a férfi, ha Rose nem tesz meg mindent a gyógyulásáért.
Abe, Janine, Adrian és Christian nagyszerű mellékszereplők. Ott is vannak, amikor kell, mondanak néhány szót, egy mondatot, van néhány jó jelenetük, de nem ők voltak a fők és ezt tudták is magukról. Habár Adriant nem bírom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire sajnálom, amit Rose vele tesz, egyszerűen nem érdemli meg és szívem szerint szétrúgnám Rose seggét. Viktor és Robert Doru megint furcsa helyzetet teremtettek. Viktor tipikusan a tenyérbemászó viselkedését nyújtotta, Robert meg egyszerűen csak zakkant.
Összességében nem volt rossz történet, de az előző könyvhöz képest sehol sem volt. Legalábbis, ami az előző kötetben Rose története volt. Számomra viszi a pálmát.
Szép estét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése