Szóval, a történet ott folytatódik, ahol az első könyv véget ért. A rosszat letartóztatták, a lányok megnyugodtak és biztonságban, és már csak Rose-nak kell kitalálnia, hogy miként is ébreszti fel a szenvedélyt Dmitrijben, vagy megpróbál továbblépni.
Könnyűnek hangzik, ugye? Elmúlt a veszély, visszatérhetnek az átlag tinik életébe. Már abba, hogy le vannak maradva a tananyaggal, elszalasztottak egy elég fontos vizsgát, ami meghatározza az utolsó évüket és az átlagember által annyira áhított szerelem is ott ül a nyakukon.
(Hogyhogy nem tudod, hol van a szív? Figyelembe véve, mennyit összetörtél?)
Maga a második könyv cselekménye időben jóval rövidebb, mint az első könyvé volt. Az volt közel két-három hónap, ez itt alig két hét. Az egész azzal kezdődik, hogy egy főnemesi család tagjait az otthonukban ölik meg a strigák egyik szervezett csoportja. Az Akadémia, hogy biztonságban tudja a diákjait és az ő családtagjaikat, egy síkomplexumba helyezi át a székhelyét az ünnepek idejére. A sok vendég mora mellett azonban megjelennek a testőreik is, így ismerkedünk meg Rose hírhedt édesanyjával, Janine Hathawayjel. A síparadicsomban aztán újabb szereplők jelennek meg, akik a későbbiekben igen fontos szerepet fognak játszani, és régiek is folyamatosan színre lépnek. Egy újabb támadás során néhány meggondolatlan testőrtanonc és fiatal mora a saját kezébe akarja venni a bosszúállás édes kísértését, és mielőtt Rose meg tudná akadályozni, el is kapják őket a strigák. Sajnos nem mind élik túl az összecsapást, de Rose egy dolgot komolyan megtanul... nem egyszerű a strigák lefejezése.
A karaktereket egyre jobban kifejti az írónő és egyre többet árul el a hátterükről is. Nem mintha Rose ne lett volna egy nyitott könyv számunkra már az első részben, de itt kiderül több olyan dolog is, aminek a hiánya érződött már az első kötetben. Mondjuk az elhagyatottság és fájdalom-érzet, amit az anyja felé közvetít, és ami miatt olyan kínkeservesen kiállhatatlan, amikor először találkoznak a könyvben. Vagy a féltékenység, amikor felüti a fejét. Mégis sikerül logikusan gondolkodnia, és ez már messze több, mint amit elvártam volna tőle, hisz az egója sokszor felülemelkedik a józan eszén, de ez itt kellemes csalódás volt.
Janine karaktere furcsa egyvelege a tökéletes testőrnek, a rideg anyának, a fékezhetetlen vezetőnek és a vágynak, hogy habár fogalma sincs róla hogyan csinálja, de szeretne tényleg anyja lenni a lányának. Kemény páncélja mögött az apró utalások, amiket az írónő elejtett róla kicsit lágyítják a személyiségét.
Dmitrij és Lisza ugyanolyanok amilyenek eddig. Dmitrij a józanság és nyugalom megtestesítője, Lisza pedig élvezi a szerelem előnyeit és tanulgatja új mágiáját.
Aki számomra még nagyon érdekes karakter volt: Adrian Ivaskov. Egy főnemesi mora sarj, aki mint kiderült szintén lélekmágus, ám fő ereje nem a gyógyítás, hanem az álomjárás. Hogy eltompítsa a lélek sötétségét folyamatosan bódult állapotban van vagy alkohollal, vagy dohánytermékkel. De bármilyen léhűtő is legyen, egy eszméletlen édes férfi, akinek jó a humora, törődik Rose-zal és a barátaival és úgy általában mindenben tökéletes. Kicsit talán pimaszabb a kelleténél, de az ilyen fiúkat csípik a tizenévesek.
(Hadd halljam utolsó szavaid, most még egyszer, mert ma vagyunk utoljára csak én és te.)
A történet vége, a szabadulás és az események feldolgozása nem egyszerű. Se olvasni, se átérezni, de átélni meg aztán pláne. Rose-nak össze kell szednie minden erejét, hogy túl tudja élni az eseményeket. Csak ismételni tudom magam: Rose egy badass csaj, a sorozat pedig nagyon tetszett és nem is bírtam letenni a könyveket.
Szép estét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése