Oké, lehet most már kezd elegetek lenni belőlem... Nem tud ez a dilis tyúk mást olvasni, csak romantikus, meg történelmi regényt, ami ráadásul romantikus is? Igazatok van, de ha nekiállok a karácsonyi ajándékomnak, Ken Follett A katedrális trilógiájának, akkor legalább egy hónapig ki se dugom az orrom a szobámból, arra meg sajnos nincs lehetőségem. De bármilyen ötletet szívesen fogadok, hogy mit olvassak, ami nem ennyire borzalmasan romantikus... vagy akár olyat is.
Mary Jo Putney az első írók között volt, akinek az írásába azonnal beleszerettem valahol a középiskola kezdetén. Történelmileg hiteles könyveket ír persze saját szereplőkkel, de olyan valóságos hátteret adva nekik, amikhez rengeteg időt kellett könyvtárakban és levéltárakban tölteni. De minden perces kutakodást megért. Mondom miért.
A Bukott angyalok című könyvsorozat (igen, megint egy könyvsorozat, tudom, akasszam már szögre a dolgot, de hallgass meg) első kötete a Vihar és rózsák címet viseli. A történet szerint az 1800as évek elején vagyunk, már Napóleon háborúskodásának vége felé. Lord Nicholas Davis, Aberdare grófja négy évnyi távollét után visszatér birtokára. Miss Clare Morgen, a gróf földjén elterülő kis közösség tanítónője összeszedi minden bátorságát, és ismerteti a kiábrándító helyzetet a gróffal, miszerint a megélhetésüket jelentő szénbánya több, mint veszélyes a falusiakra nézve a bánya vezetőségének a fukarkodása miatt.
(A borító)
Nicholas nem akar segíteni a nőnek, de mivel Clare hajthatatlan kitalálja azt a játékot, hogy ha három hónapig úgy tenne, mintha a szeretője lenne, akkor megfontolja a segítséget, és mindenben a falusiak javát fogja szolgálni. Nicholas el akarja érni, hogy a hithű metodista vénkisasszony a saját jóhírének makulátlanul tartását válassza, ne az emberek jólétét, de Clare-t nem ilyen fából faragták. Nehezítésnek pedig a férfi kiköti, hogy meg fogja próbálni elcsábítani a kisasszonyt, így minden napra egy csókot ír elő.
Aztán megkezdődik a három együtt töltendő hónap. Nicholas beleveti magát a helyzet kiértékelésébe, a lehetőségekbe, és persze a csábításba. A gróf múltját beárnyékoló sötét fellegek azonban nem engedik, hogy kiteljesedjen a boldog jelen, feltűnik néhány nehezen kezelhető illető, és persze nyílt és annyira nem nyílt bérgyilkosságra irányuló kísérlet. Mondanom sem kell, hogy happy end lesz a vége.
Mitől más ez a történet, mint az eddigiek, amiket bemutattam? Hát, nem a vasakaratú, badass női karakterektől. Vagy az alfahímek tipikus példájától. Ez a könyv először az 1970-es években jelent meg, úgyhogy nem vagyok meglepve, hogy a főszereplőnőnk inkább a halk, visszafogott megjelenés, tudás és alázat megtestesítője, vagy hogy a férfi a rangjának megfelelően igazi gentleman, és nem csak a külvilág felé megjátszva. Azt nem mondanám, hogy patyolat tiszta, mert persze nem, akkor nem lenne érdekes, de nem is olyan megátalkodott, mint egy-két ma íródott pruszkliszaggató novellában megjelenített grófocska.
Nicholas feltűnő jelenség a vérszegény angol világban. Az édesapja ugyanis cigánylányt vett feleségül azidőben, mikor fiatalon kikerült a konvencionális társadalmi keretek közül szórakozni. Szóval Nicholas sötét bőre, fekete haja és szeme igazán egzotikussá teszi a külsejét. Persze, nem is romantikus regény lenne, ha nem lenne ellenállhatatlan, de sokat nyom a latba, hogy még ha kifogástalan úriemberként is viselkedik, azért igazi csirkefogó a felszín alatt, és nem fél ezt kimutatni, ha jó társaságban van, mármint ha barátok közt van.
Az említett Bukott angyalok név még az iskolában ragadt Nicholasra és három nemes barátjára, akik külsőleg gyönyörűek, mint az angyalok, kettejüknek arkangyal neve volt, és szerettek rosszalkodni.
Nicholas sokféle érzelmet képes kihozni Clare-ből és persze az olvasóból is. Amikor az úriembert játssza, akkor mindenki tiszteli, amikor kezébe veszi a falu panaszainak kivizsgálását, megszeretjük, amikor Clare-t próbálja elcsábítani, mi is elcsábulunk vele, amikor pedig rájön, hogy egyik régi barátját annyira megsértette valamivel, amiről még csak nem is tudott, hogy meg akarja ölni, a mi szívünk is meghasad vele. Oh, és amikor a léhűtő csirkefogót játssza a cigányok társaságában, hát szívesen lennénk a kis cigánylányok helyében.
(A kor hangulatát megidézve)
Nicholas mindent megtenne, hogy lusta arisztokratának gondolják, de ott van a vágya, hogy hasznos legyen. Azért egyezik bele, hogy segít a bányászokon, azért nem tud a fenekén maradni, amikor robbanás történik, és beleveti magát a mentőalakulat munkájába. Sokszor rideg maszkja ellenére mély érzésű, amit csak a zenével tud kifejezni, vagy az érintéseivel, és mély bánatában, vagy csalódottságában nem az üres szerelmet keresi, hanem a biztos barátságot. Ez talán többet is elmondd a jelleméről, mint bármi más, amit felsoroltam.
Ami egy kicsit csalóka volt vele kapcsolatban, hogy amikor már látta, hogy milyen borzalmas a helyzet a bányában, amikor Clare megtört, mert a falusiak kikezdték, akkor is maga mellett tartotta az egyezségük nevében, pedig nem lett volna rá szükség. Persze a történet szempontjából fontos volt, hogy a három hónap letelte előtt a nő ne hagyhassa el a birtokot, de már magához édesgette Clare-t, akkor miért kínozta ezzel is?l
Clare egy kicsit merev karakter volt. Nagyon nem hasonlított azokhoz a női szereplőkhöz, akikről legutóbb beszéltem. Ő elfogadta, hogy egy olyan környezetben éljen, ami nem okoz neki örömet, olyan munkával, amit nem élvez, és hogy vénkisasszonyként semmi esélye a szerelemre. A gróffal szemben inkább volt cinikus, mint nyíltan elutasító, vagy elítélő. Az alkut is csupán dühében fogadta el, majd a büszkesége nem engedte, hogy lemondja, egészen odáig, amikor megérezte a falu rosszallását, amit nem hitt, hogy valóban magára fog venni. Clare éles eszű, nyugodt teremtés, akit sokkal inkább megfélemlít a gondolat, hogy több száz ember élete kerül veszélybe, mint az, hogy Nicholas talán eléri, amit akar. Hiszen, a gróf azért kötötte ki a csábítást és a napi egy csók elcsattanását, mert mindenképpen el akarta kergetni a lányt a birtokról és nem azért, mert kívánta volna őt, Clare-t. Így okoskodik a lány, mert egy falusi tanítónő mégis mi mást gondolhatna egy gróffal köttetendő alkuról, ha van egy kis józan esze. Grófok nem vesztegetik az idejüket vénkisasszonyokra... és az biztos, hogy nem veszik őket feleségül.
(A kék báliruha, ahogy elképzelem. Olvasd el, és megérted.)
A szigorú szabályok és társadalmi keretek közt élő Clare nem mondhatnám, hogy felüdülés a huszonegyedik századi feminista mozgalomban, de mindenképpen más, és a más nem mindig rossz. Persze, volt némi feminista megmozdulás itt is, mondjuk amikor férfi módra ült nyeregbe férfiruhában, vagy, hogy lement a bányába a gróffal együtt, és nem maradt a felszínen, ahogy arra utasították.
Az biztos, hogy Nicholas ízig vérig férfi volt a történetben végig, Clare pedig hamar rátalált a nőies vonalára. A gróf régi barátait is megismerhettük, vagy legalábbis néhány mondat erejéig, és jó volt látni az összhangot köztük. Az sem volt hátrány, hogy Clare éles eszét megcsillogtatta előttük is, és a férfiak már már elismerően veregették hátba Nicholast a "szeretőjéért".
Fájdalmas volt olvasni azonban Michael viselkedését, pláne, hogy fogalmunk sem volt, mi baja lehet, mert egészen az utolsó fejezetekig nem derült ki. Akkor viszont a pálfordulás, amin átesett, majd a soha nem látott életerős férfi megjelenése sokat javított a megismerésén. Különösen az utolsó jelenetek tetszettek a bányában. Amikor Nicholassal kellemes csevegésben bennfentes viccelődésbe kezdtek azzal, hogy a bánya új gőzgépének megérkezésekor Lucient le kellett fogni, mert mindenáron szét akarta szedni és megnézni, hogy működött... Az aranyhajú, macskaszemű grófot elképzelni maszatosan és olajosan, amint a Watt-féle gőzgép fölött görnyed és lázasan nézi a fogaskerekek sorakozását... Megért volna egy misét.
Na, de a lényeg. Volt két szerethető főhősünk, akiknek az élete és múltja az érzelmeikkel együtt folyamatosan lettek csak ismertek, és pont annyi információt adagolt nekünk az írónő fejezetről fejezetre, amennyire csak szükségünk volt. Aztán jött néhány olyan karakter, akiket hamar a szívünkbe zártunk, és olyanok is, akiket azonnal meggyűlöltünk. A történet alakulása is kielégítő volt, az pedig, hogy néha más és más szereplő szemein át láttunk a sztorit, nem csak a két főszereplőn keresztül, nem elvett, hanem hozzáadott az értékéhez. Nicholas múltja ugyan igen fájdalmas volt, és rettentő gonosz volt hozzá két igen közeli és fontos személy az életében, de hál istennek ők már nem nyomasztották tovább.
Oh, és persze ott van a kis történelmi igazság is, miszerint a biliárd asztalokat ezidőben kezdték palával helyettesíteni a zöld posztó alatt, és nem fával. Nem is tudtam, de milyen jó, hogy kiderült.
Szerintem egy igen erős kezdése volt a könyvsorozatnak, és nehéz lesz akár egyenlő szintre hozni a többi szereplő történetét, nemhogy túlszárnyalni ezt. Azért az írónő biztos megpróbálta.
Szép estét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése