Újabb könyvbe kezdtem, pontosítok, újabb könyvsorozatba kezdtem bele. Kylie Scott amerikai írónő Stage Dive című sorozata érdekesnek tűnik. Kicsit szabadszájú, kicsit rocker és nagyon nagyon nagyon gubancos az emberi élet minden területén. Maga az első könyv is izgalmas fordulattal indul, amolyan "in medias res" starttal. Nem rossz, egyáltalán nem, csak a körmödet rágod, hogy akkor mi is történt?
(Rajongói képmontázs a két főszereplőről)
Szóval, Kylie Scott - Taktus (Stage Dive 1. ) Maga a történet nagyon egyszerű. Van egy ihlettelen rockstar (David) és egy túlhajtott egyetemista lány (Evelyn), Las Vegas és egy szerencsétlen fordulat. Már ha szerencsétlennek mondhatod azt az esetet, amikor életed legnagyobb másnaposságával ébredsz egy hotel fürdőszobájának padlóján, egy félmeztelen, tetovált hírességgel a másik szobában, oh, és egy gyémántgyűrűvel az ujjadon. Hol a csapda? Hogy marhára fogalmad sincs, hogy sikerült ezt összehoznod, mert semmire nem emlékszel az előző éjjelből.
Mint mondtam, a sztori nagyon általános, olvastunk már ehhez hasonlót, nem is egyet. Akkor mi fogott meg annyira ebben a változatban? A karakterek. A lány szabadulni is akar a srác világából, hisz fogalma sincs, hogy kell ott túlélni: rajongókat, bandatagokat, gruppiekat, meg persze a menedzsmentet. Másrészről mégis csak maradna. Kedveli a fiút, nem a rockstart, és ki akarja deríteni, mégis mi történt Vegasban. Azért az is segít, hogy nagyszájú, leolt bárkit aki csak csúnyán néz rá, és van önbecsülése, ami a mai női karakterek sajnos 70%-ról nem mondható el. Le akar lépni? Semmi sem akadályozhatja meg. Táncolni akar? Légy a vendégem. Szabályokat szabnál? Álmodozz, drágám.
David más tészta. Már abból a szempontból, hogy nem tudja, hogyan viselkedjen. Fellángolásból jegyzett el, majd vett feleségül egy vadidegen, részeg lányt, de közben meg nem akarja elengedni, mert jó végre valaki mellett lenni, aki akkor is megmondja hogy egy f#szkalap vagy, amikor pontosan tudja, hogy egy istenverte rockstarral beszél. Üdítő újdonság. De igaza van a bandatagoknak és csak ez kell? Hogy szórakozzon egy kicsit, aztán visszatérjen a milliárd dolláros életéhez? Nem szeretem, amikor ennyire lenéznek valakit, legyen az élő, vagy fiktív személy.
A főszereplők mellett szép sorban állnak a fontosabb mellékszereplők. A bandatagokról túl sokat nem tudunk meg az első könyvben. Mindenkinek meg van a maga szerepe, de alig veszteget néhány szónál többet bárkire is az írónő. Kivéve Malt, na ő egy hatalmas figura, könnyesre röhögtem magam a beszólásain. Evelyn szüleire nem tudok mást mondani, mint hála istennek az én szüleim nem ilyenek, a bátyja viszont aranyos, ahogy védi, igazából a széltől is. Aztán persze ott van a "gonosz" karakter, aki igazából csak egy hisztérika. Ettől még nem enyhültem meg iránta, csak annyira nem is nevezném gonosznak, inkább olyannak, akinek elgurult a gyógyszere.
A történet vége felé olyan fordulat jön, amire azért nem számítottam, de jót tett a lelkemnek, hogy nem cukorszirupos-habcsókos összeborulás volt, hanem mindenki megtartotta a maga jellemét. Na, száz szónak is egy a vége. Nekem tetszett, ha érdekel, olvasd el, aztán mondd el a véleményedet.
Szép estét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése