Szóval, harmadik rész. Jimmy és Léna. Hangsúlyoznám, hogy valamilyen szinten ez a leghihetőbb sztori eddig, és mindenképpen a legemberibb karakterek ők ketten. Hibákkal tarkított életük mutatja, hogy nem csak szép és jó a világ, fájdalmuk és a családjaikhoz való kemény hozzáállásuk sem éppen a legideálisabb. De miért is lenne? Mindkét szereplőnk háttere nagyon szépen fel van építve, úgyhogy csak gratulálni tudok az írónőnek.
(Rajongói összeállítás)
Oké, akkor kezdjük. Mondjuk azzal, hogy Jimmynél nagyobb szarháziról még életemben nem olvastam. És ez azért már mond valamit. Egy idegbeteg, nárcisztikus alak, aki körül annyi sz*rság gyűlt össze az elmúlt években, hogy már azt sem tudja hol van a fent és hol a lent. Nagyon nem könnyíti meg a helyzetét a drogos anyja rendszeres felbukkanása, meg az, hogy meg kell tőle védenie az öccse mimózának hitt lelkét. Alkoholhoz és drogokhoz nyúl, aztán meg rehabra megy és miután tisztán kikerül onnan, mint a frissen hullott hó, nyakába ültetnek ilyen tanácsadókat és segítőket, hogy ilyen jókisfiú is maradjon. Na persze, Jimmynek se kell több, és egymás után hajítja ki ezeket a diplomás seggfejeket, mire véletlenül betoppan az életébe Léna. Mindent megtesz, hogy tőle is megszabaduljon, aztán megkedveli, barátjának nevezi a lányt, és amikor ő akar tovább állni, egyszerűen nem engedi el. Aztán megint történik valami, és csúnyán lejáratja a lányt is, önmagát is, és végül elküldi szegény csajt. Eközben persze messze tovább mennek, mint a barátok, de igazából szerelemnek nem mondhatnám, amit a srác érez. Olyan tipikus barátság extrákkal, meg egy erős védelmezési ösztönnel, de szerelem az nincs a látóhatáron.
Léna vele szemben már a könyv első harminc oldalán kijelenti, hogy beleszeretett ebbe a nagymenő rocksztárba, és ezért akar lelépni, mert nem akarja, hogy az ő gyengesége miatt legyen esélye Jimmynek visszaesni. Léna nem egy gyenge csaj, messze erősebb és értelmesebb, mint Anne volt a második részben, és karakánabb, mint Evelyn, de én a két lányt mégis egy szintre raknám. Léna egy felnőtt nő, aki tudja, hogy mit akar, tudja miért akarja és azt nagyon tudja, hogy mit nem akar. Nem ijed meg egykönnyen és a legtöbb sértés is lepereg róla, kiáll az igazáért, és a barátaiért, és úgy helyrerakja Jimmyt mikor megérdemli, hogy mint pompomlány az oldalvonalról drukkolok neki én is nagy hévvel. A vágyát persze úgy eltúlozták a srác iránt, mint a fene, és megint az a kellemetlen kukkoló érzésem volt vele szemben, hogy "Én erre nem vagyok kíváncsi. Mi közöm is van ehhez?" Aztán meg amikor már a srác is benne van a buliban, az már megint egy más dolog, mert legalább kapcsolódnak egymáshoz, végre van bennük valami, amire lehet építeni. Mert én elhiszem, hogy a csaj nagyon meg van esve Jimmyért, és nem azért, mert rocksztár vagyok, de ha ezt levesszük, akkor csak a kinézete marad, ami azért nem elhanyagolható és meg is dolgozik érte, meg a pénze. Mert egyébként egy irányításmániás p*cs. Ez az, amit nem értek, ezt a megveszekedett nagy szerelmet, mert nem igazán van alapja. Na, de mindegy.
A sztori most is jó volt, a többi mellékszereplőt is jó volt viszontlátni, és külön öröm, amikor a Stage Dive tagjai egymás agyára mennek, azokon nagyon jókat szoktam nevetni. A szokásos csúnya nyelvhez így a harmadik könyvre már kezdek hozzászokni, és értem én hogy rocksztárok meg minden... Külön öröm volt, hogy nem csak egy-egy hét állt a könyv rendelkezésére, mármint értitek na, hogy a történetet nem egy hétbe zsúfolták bele. Mert Léna hónapok óta Jimmy mellett van, kiismerte a szokásait, a rossz tulajdonságait és volt ideje átgondolni ezt a szerelmet. Ez tetszett talán benne a legjobban.
Úgyhogy, igen, ez a könyv egy nagy betűs IGEN. A legjobb rész volt eddig, a legérdekesebb karakterekkel és a legjobb párbeszédekkel.
Szép estét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése