Kissé megbontottam a rendet, mindjárt ki is fejtem miért. Az első három részt már olvastam úgy egy éve, a negyedik akkor még nem volt lefordítva, bennem meg nem volt meg sem az akarat sem az elhatározás, hogy angolul folytatom a befejező könyvvel. Aztán két hete ráakadtam a könyvesboltam az utolsó, 4. részre, és úgy döntöttem, hogy előről kezdem a sorozatot.
Az első rész ugyebár Evelynről és Davidről szólt. Ebben a könyvben a dobos, Malcolm Ericson és egy átlagos, kissé hányattatott sorsú leányzó, Anne Rollins van a főszerepben. A lényeg, hogy Mal kitalálja, hogy kell neki egy álbarátnő, az okokat nem hajlandó közölni, és szó szerint beveszi magát az első lánynak a lakásába, akivel összefut egy buliban Evelynéknél. Aztán a sztori halad előre, ezek ketten egyre jobban ráfüggnek egymásra, aztán lesz egy nagy szétszakadás és egy nagy összeborulás.
(Rajongó által készített montázs)
Ennyi a történet. Megmondom őszintén az első rész nagyont tetszett. Evelyn olyan csaj volt, akinek voltak céljai, el akart érni valamit, legyen az az iskola elvégzése, vagy az, hogy megtartsa a rocksztár férjét. Anne-nek semmi ilyenje nincs. Csak... van, mint valami szobanövény. Folyamatosan átcseszik a fejét azok akik fontosak neki, nem él, csak dolgozik és szenved. Igaz ez arra az időszakra is, amit Mallel tölt. Csak dobálja a srác, mint egy rongybabát (képletesen: húzza-vonja, taszigálja és ölelgeti, mint két éves a Teddy mackóját.) Egyszer, max kétszer áll ki magáért úgy istenigazán, az meg azért van, mert ez kell a sztoriba, de nem azért, mert illik a karakteréhez. Anne nekem csalódás volt.
Mallel sem tudok mit kezdeni. Az első könyvben ő volt a bohóc, a banda szíve lelke. Jó szövege volt és igaz barátként viselkedett. Itt meg olyan, mint valami menstruáló tinilány, hol röhög a saját viccén és az egója az egekben, hol a Marianna árok mélyéről se lehetne előkeríteni, olyan mélyen van a depresszióban. És persze szörnyű, ami a családjában történik, szó se róla. Nekem is rengeteg ismerősömet érintik az ehhez hasonló betegségek, de ezer százalék, hogy nem így kell ezt sem elviselni, sem túlélni. Meg ha már mindenképpen fenn akarja tartani a látszatot, hogy ő hiperszuperül van, és van egy csodás új barátnője, akkor nem kellene folyamatosan ellentmondani saját magának. Mert valljuk be, egyik srác, vagy csaj sem olyan hülye, hogy bevegyék azt a maszlagot, amit megpróbál mindenkinek leerőltetni a torkán. Amikor nem ilyen nikkelbolha, nagyon helyes és kedves pasi tud lenni, olyankor a szövege viszi ismét a pálmát, és nagyon is el tudtam képzelni, hogy miért szól róla a könyv. De ez sajnos ilyen 30-70%-ban volt csak igaz a háromszázakárhány oldalból.
A másik nagy problémám az idő rövidsége volt. Mert oké, hogy én egy kicsit selejtes vagyok ezen a téren, de kerek 11 napot voltak együtt. Ennyi idő alatt egy jobbfajta kötődés sem alakul ki az emberek közt, nem hogy sírig tartó szerelem. Evelyn és David sztorijában legalább egy hetet együtt töltöttek, majd volt egy hónapja mind a kettőnek egyedül szenvedni. Itt nem kerek két hét alatt úgy egymásba habarodnak, azt sem tudtam fiú vagyok vagy lány, amikor olvastam az utolsó fejezeteket.
Szóval, az első könyv vezet, eddig. Maga a történet és ahogy meg van írva jó volt. Kicsit ugyan túlzásnak érzem a cikis helyzetek számát, meg a csúnya beszédet is, de ez egyéni szocprobléma. Harmadik könyv, jövök!
Szép estét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése