Oké, azt hiszem mondhatjuk, hogy az előző rész megnyugtató romantikussága és bizalma mellett ez a könyv egy kicsit túlságosan... domináns. Ez a legjobb szó erre. Nem is tudom, a Buja fiúk nem véletlenül kapták a nevüket, de közben meg kiderült, hogy annyival nem rosszabbak, mint bármely más férfinemű a világon. Aztán van a baráti társaságukban valaki, akinek messze jobb a híre, mint a három unokatestvérnek, és messze sötétebb a lelke. Nem azért, mert gonosz lenne, egyszerűen van egy olyan elképzelése, hogy mint a teremtés koronájának, neki aztán mindent szabad, és ha kijelenti tulajdonigényét egy nőre, akkor azt mindenki szépen csendben, sunnyogva elfogadja... hahaha, mert ez így megy. Álmodozz királylány!
(Talán azt akartam, hogy sarokba szorítsanak, és kényszerítsenek, hogy beismerjem)
A történet szerint a harmadik könyv végén alig két mondat erejéig szereplő Janey Mackayt, Natches húgát, valaki zaklatja és el akarja üldözni a városból. Csakhogy Janey az utolsó hajszáláig Mackay és nem ismer olyat, hogy meghátrálás. Amikor kiborul a bili, és a Mackayek megtudják, hogy valaki rászállt a lányra persze ugranak, hogy megvédjék. A lány meg pont ezt próbálja elkerülni. Kompromisszumként a fiúk régi barátja, Crista bátyja, Alex Jensen őrnagy jelentkezik bébiszitternek Janey mellé. Lesz is gond belőle bőven, mert Janey aztán pokolian be van indulva a férfira, Alex meg nem kevésbé a lányra, Natches pedig a plafonon van a könyv 90%-ában.
Nem mondom, hogy rossz könyv, mert nem. Marha jókat vigyorogtam azon, ahogy Janey kiosztja a bátyját, az unokatesóit, a makacs seriffet, Alexet aztán pláne, és milyen jó barátságot köt Rouge-zsal. Janey nem félénk nyuszi, van benne nőies félsz, de olyan erő is, ami talán Crista és Chaya közé tenné a mércén. Vannak álmai és tervei, keményen dolgozik, hogy megváltoztassa a közvéleményt magáról a városban, de messze nem érdekli annyira, hogy ki mit gondol róla, mint átlag embert. Alex felé viszont olyan vágy húzza, hogy sokszor csak pislogtam a lapokra, és olyan érzésem volt, hogy: "Na, ezt megint bedrogozták." Amíg Chaya és Natches közt a gyerek téma hiába gyorsan folyt le, volt benne egy olyan érzés, hogy mind a kettőnek kell már, és ez nem fogja őket távolabb tartani egymástól, hanem nagyon is közel hozza. Ez itt nincs. Alex egyszer csak bejelentette, hogy a lány az övé, aztán megtagadta, hogy védekezzenek, mert, ahogy Janey is fogalmazott "apuci" akar lenni. Na, ennek a pasinak mutattam volna ajtót, páros lábbal... A kis hősszerelemes főhősnőnk meg mit csinál? Puffog egy sort, aztán megrántja a vállát, hogy miért is ne. Ki érti ezt?
Alex kicsit megosztó karakter számomra. Egyrészt jó volt a nagytestvér szerepében látni Crista mellett, ahogy várja a pici Mackay érkezését, ahogy vitatkoznak és amolyan igazi báty módjára viselkedik. Aztán értem én a katona vagyok üzemmódot is. Húsz év tapasztalattal a háta mögött, különleges ügynökként meg még lehetne sorolni, értem, hogy a vérében van a parancsolgatás. De azt amíg világ a világ nem fogom megérteni, hogy van az, hogy egyik pillanatban eldönti, hogy övé a lány, másnak esélye sincs, aztán mint valami tragikomédiában hol veszekszenek, hol meg egymásnak esnek (kicsit másképp). A kettő közt nincs. Nincs olyan, hogy beszélgetnek, nincs olyan, hogy filmet néznek, hogy csak megisznak egy nyamvadt kávét, mert ha egy szobában tartózkodnak, akkor vagy kiüvöltik a másikkal a lelküket, vagy be akarják falni egymást.
Maga a sztori már tényleg csak arra megy rá, hogy hány bőrt lehet lehúzni erről a macsó-katona bizniszről, meg a kislányról, akiért évek óta odáig van és meg kell menteni azt a csinos fenekét. Komolyan, semmi extra, sőt, ahogy a zaklató felbukkanik, eltűnik és átjár a veterán katonák eszén már túl hihetetlen is. De a szereplők még mindig jók, a családi kapcsolatok, látni a valamikor vad Mackay klánt szelidített oroszlánként a feleségeik közelében, nagyon édes. És külön boldog vagyok, hogy ebben a sztoriban nem volt meg az a "beteg" vonal, ami az eddigiekben igen. Jó, volt egy momentum, amit kibírtam volna, ha nem kell olvasnom, de egész hamar elfeledkeztem róla.
Van még egy része a sorozatnak, azt még elolvasom, aztán meglátjuk. Bár, hogy őszinte legyek, kezdem úgy érezni, hogy kifogyott az ihletből az írónő.
Szép estét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése