Annyiban száz százalékig biztos vagyok, hogy ez a legérzelmesebb könyv a három közül. Be kell vallanom, hogy az egész sorozatra úgy figyeltem fel, hogy ebbe a könyvbe online beleolvastam. Mondhatnám én is mindig a legutolsó résszel kezdek egy sorozatot, és van benne igazság, még ha nem is direkt sikerül így. Na, a lényeg, hogy amíg az első könyv a hím dominanciáról szólt, és körülbelül megismerhettük a macsó, Kentacky nevelte tengerészgyalogosok világát, a második könyv egy be nem teljesült ifjúkori szerelemről, annak tisztaságáról és bemocskolásáról szól, a harmadik könyv túllép ezeken. Folyamatos fájdalmakat élünk át, megismerjük a két főszereplő hátterét, azt a borzalmas szituációt, amiben találkoztak, majd ami összehozta, de egyben el is választotta őket.
Ez a rész olyan, mint a lassan gyógyuló seb. Folyamatosan érzed a jelenlétét, viszket, éget, fáj, dühít, sírni tudnál miatta, várod, hogy vége legyen, de hiába heged be, még ha alig látszik is a nyoma, te pontosan tudod, hogy ott van, mert bármilyen mozdulat, vagy mondat képes felszakítani a sebet.
Hogy rátérjek a lényegre: Letargikus? Igen. Megszakad a szíved? Igen. Ha tehetnéd, kihagynád ezt a részt, és ugornál a negyedikre? Még mit nem!
(Nem változtatod meg, amit szeretsz, vagy sosem szeretted a kezdetektől.)
A harmadik kötet ott folytatódik, ahol a második véget ér. Középpontban Chaya Greta Dane Nemzetbiztonsági ügynök áll, aki szomorú körülmények közt vesztette el családját Irakban, ahova egy küldetés miatt érkezett. Elkapták, megkínozták és majdnem meg is ölték, amikor Natches kimentette. Eltelt öt év, és Chayanak Somersetbe kellett mennie kibogozni egy rakétaelrablási és terrorelhárítási problémát, csakhogy a művelet vezetője, Cranston, bevette szerződéses ügynöknek Dawg és Natches Mackayt. És ha odafigyeltetek a Dawg és Crista szerelmét leíró második részben, észrevettétek, hogy Chaya és Natches között forrt a levegő, ahányszor csak egy helyiségben voltak.
"- Mikor láttad utoljára vitatkozni valakivel Natchest?
- Amikor legutóbb Gretaval beszélt."
Natchesről mondhatjuk, hogy a legkeményebb a három unokatestvér között. Nem azért, mert ő kapott mesterlövész kiképzést, és az államok hivatásos gyilkosa. Nem azért, mert túlélte brutális apja veréseit. De mégcsak nem is azért, mert az állam legintelligensebb férfija. Azért ő a legkeményebb, mert hiába tudja, hogy folyamatosan magára marad, egy pillanatig sem jut eszébe szabotálni Rowdy és Kelly, vagy Dawg és Crista kapcsolatát. Elnyomja magában a magány érzését, felfegyverkezik gúnnyal és cinizmussal, de nem próbál az unokatestvérei és boldogságuk útjába állni, még ha ez a saját boldogságába kerül is. Amikor megérkezik Chaya mindent megtenne, hogy kivonja a lányt a tűzvonalból, legyen az ellenséges, vagy baráti, hisz Dawg mindent megtesz, hogy az ügynök ellen fordítsa legfiatalabb kuzinját, mert hiszi, hogy a nő csak bajt hozhat Natchesre.
A fiatal férfi érzéseit szinte az első oldalakon megismerhetjük. Olyan mély tisztelet és szeretet áramlik Chaya iránt, hogy sose mertem volna az első két könyvből ismert Natchesről ezt elhinni. Ahogy folyamatosan elő-előbukkanak apró részletek a múltból és a jelenlegi nyomozásból, ahogy megismerjük a főszereplőinket és az egymás iránti bizalmukat úgy mélyül az érzés, hogy hiába a Rowdy és Kelly közti majd évtizedes vágy, vagy Crista és Dawg beismert, vagy be nem ismert szerelme, nincs az a hatalom, ami Natches és Chaya közé állhatna. Már egymáson kívül.
Kelly a világnak azt a felszínét ismeri, amit mindig is ismert. A kisváros, ahol a semmiből előbukkant egy pszichopata erőszaktevő. De ilyet már hallottunk a hírekben. Erős lány, megbirkózik vele és esze ágában sincs a védtelen háziasszonyt játszani, hiába szeretné ezt mindenki körülötte.
Crista néhány fokkal erősebb, hisz túl kellett élnie egy vetélést és azt, hogy hét éven keresztül csak magára számíthat. Amikor rá akarták kenni a belső terrorizmus gyanúját félt ugyan, de harcolt. Ő már látott egy olyan sötétséget az emberekben, amit Kelly nem, és Rowdy nem is engedné senkinek, hogy megmutassa neki.
Chaya már egy teljesen más szint. Különleges ügynök, gyászoló anya és egy valódi harcos. Tökéletesen illik Natcheshez, mert ahogy a férfi is fogalmaz: "Chaya a fény az ő sötétsége mellett." Nem vitatkozom, de azért ezt így nem merném kijelenteni. Chaya látta a mélységet, átélte és túlélte.
Mit gondolok a férfi karakterekről? Ugyanazt, amit eddig. Macsó, volt katonák, akik a középkori gondolkodásukkal azonnal a konyhába küldik a nőiket, amint bajt szimatolnak. Mindháromnak megvan a maga stiklije és gyengesége. Két kedvenc jelenetem volt a könyvben, amik ezeket fedik fel.
- Amikor Chaya megfenyegeti Dawgot, hogy akadjon le róla és ne próbálja szabotálni a munkáját, vagy beárulja Cristánál.
"Szerinted, tényleg szólni fog Cristanak? - Bármilyen nevetséges volt is a helyzet, de Dawg szemében valódi aggodalom tükröződött."
ÉS
- Amikor a Mackay fiúk rájönnek, hogy nem csak fiúkat lehet nemzeni, hanem lányokat is és kiül a rettegés a szemükbe.
"Mit csinálunk, ha tényleg lányunk születik?"
Még messze nincs vége a sorozatnak, hisz hátra van két könyv, de a Buja fiúk hármasának főszereplése itt lejár. Még mindig úgy gondolom, hogy Dawg és Crista története a legjobb, de nem akarok senkit befolyásolni. Olvassátok el és értékeljétek!
Szép estét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése