Pontosan az ilyen fordulatokért mondom azt, hogy nem érdemes ítélni egy sorozat első része után. Néhány napja Lora Leigh könyvsorozatának első része nem kimondottan nyerte el a tetszésemet. Furcsa volt a szituáció, mentálisan beteg a gonosztevő és az ő háttere, és megkérdőjelezhető a főbb szereplők karaktere. Na, de a második rész. Ennek már volt értelme. Mindjárt ki is fejtem.
(Kedvelem az olyan férfit, akinek rosszfiús a kinézete,
de úgy kezeli a nőjét, mit egy királynőt)
A második rész egy prológussal indít, amiben a főszereplőnő (Crista) helyzetét és érzéseit világítja meg, majd az első fejezet már nyolc évvel később játszódik, és az előző bejegyzésben használt szófordulattal élve, in medias res. A főszereplő (Dawg) a három unokatestvér közül a legidősebb, volt katona, jelenlegi fegyver-rendészetis és piszok rá van gerjedve Cristara, amióta a lány visszatért a szülővárosukba hét év után, hogy elhagyta azt. Csakhogy Crista mindent megtesz azért, hogy elkerülje a férfit, és mindazt, amit képvisel. Aztán van, amikor már nincs erre esélye. A férfi és rendészeti kollégái komoly ügyben nyomoznak, ahol valaki, vagy valakik Cristát akarják bűnbaknak beállítani. Dawg persze nem a fejével gondolkodik, és azért, hogy biztonságban tudja a lányt megzsarolja. A börtön, vagy az ágya... Innentől kezdve gondolhatjátok a további kimenetelt. Elkapják a bűnöst és végtelenül egymásba szerelmesednek. Aztán lehet, hogy ennyire nem egyszerű a képlet.
Crista valóban szerelmes volt Dawgba, aztán történt valami, ami miatt elhagyta a várost hét kerek évre. Az idő alatt tanult, dolgozott és próbálta kiverni a fejéből a férfit, ami ugyebár nem ment. Sok minden miatt kedvelem ezt a könyvet, de az egyik, hogy Crista borzasztó makacs, nem lehet egykönnyen rendre utasítani, saját értékrendje van, és megfélemlíteni is nehéz. A férfi persze megpróbálja, de a lányban olyan régóta szunnyadnak az elnyomott érzések, hogy Dawgnak esélye sincs. Harag, megbántottság, kétkedés és gúny tömkelegével van a kapcsolatukban, de félelem az nincs.
Dawg egy megkeseredett macsó, aki nyolc évig képtelen volt kiverni a fejéből egy nőt, és a legrosszabb, hogy nem is értette miért. Aztán, amikor újra megjelent a nő a városban egyszerűen képtelen volt nem figyelni, nem ott lenni, ahol ő van. Mégse mondhatjuk zaklatónak, vagy kukkolónak. Elismerem az a zsarolás nem volt éppen emberbaráti lépés. Kimondottan "dög" tett volt, de ennyi még belefér a sztoriba. Az az odaadás Crista felé, a megkérdőjelezhetetlen vonzalom és vágy, meg a félelem a könyv utolsó néhány fejezetében egyértelművé teszi, hogy az ő érzelmei minden, csak nem felületesek. Dawg egy borzasztó, hétpróbás gazember, akinek nincs párja a földrészen, de nem rossz ember a szó valós értelmében. Azért sokkal jobb könyv ez, mint az előző, mert ezeknek a karaktereknek felállított háttere van, olyan érzéseik, amik mindenkiben megtalálhatók.
A gonosztevő más, mint az első könyvben volt. Persze, nem is lehetne ugyanaz az ember sok okból kifolyólag, de az itteni gonosz intelligens, minden szempontból egy igazi szociopata. A gyűlölete olyan okból fakad, ami viszont megint egy kicsit kiveri a biztosítékot, és megint megkérdőjelezteti velem az írónő pszichés egészségét. De oké, legyen.
A mellékszereplők nagyrészt azok, akik az első könyvben is jelen voltak. Rowdy és Kelly, Ray, Zeke és persze Natches. Utóbbi szerepel a legtöbbet és kicsit többet is megtudhatunk róla, mint az első részben. Mivel pedig a harmadik könyv rá épül, azt hiszem a fehér foltok is hamar be lesznek fedve. Nekem ez a könyv messze jobban tetszett, mint az előző. Nagyon jól voltak felépítve a karakterek, az izzás a két főszereplő közt pedig minden volt csak unalmas nem. Jó olvasást, ha megtetszett a leírás.
Szép estét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése