#11 - Cinder és Ella

   Tegnap kicsit (nagyon) kikészültem attól, hogy milyen hiányosságokat és hasonlóságokat sikerült felfedeznem egy könyv és egy sorozat között, amik nem egymásból következtek, vagyis nem az adott  könyvből készült a sorozat.
   Ma már sokkal boldogabb vagyok. A mai olvasmányom a Cinder és Ella címre hallgat.

"Ella élete minden, csak nem tündérmese. Nyolc hónapja vesztette el édesanyját egy balesetben, ő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Most gyerekkora óta nem látott apjához meg annak új családjához kell költöznie. Mesés… 
Egyvalaki tartja benne a lelket: Cinder, akivel évek óta barátok a neten, de sosem találkoztak. Ella annyit tud, hogy a srác vicces, szexi, okos, és ugyanakkora könyvmoly, mint ő. (Á, egyáltalán nem az esete…) Fogalma sincs, hogy Cinder az egyik legmenőbb hollywoodi színész, aki a kedvenc fantasyregényükből készült filmben játssza a herceget. Vajon képest a valóságban is tündérmesévé változtatni Ella életét?"

Kezdjük azzal, hogy ez a könyv több, mint egy egyszerű Hamupipőke sztori. Nincs benne gonosz mostoha, bál, vagy üvegcipő. De van benne szívfacsaró magatartás, lelki megtörtség és egy új élet nehéz kezdete.

A történet fonalát 2014-ben vesszük fel, mondhatni nagyon friss könyvet tarthatunk a kezünkben. Amikor először elolvastam csak a címet fülig érő mosolyra szaladt a szám, hisz, nekem soha nem jutott volna eszembe ketté venni a nevet és két különböző személyt kreálni belőle. Úgyhogy az írónő KREATIVITÁSa már itt megmutatkozott. Az előszó magában vicces volt, de megrázó. Belehelyezkedünk Ella helyzetébe a baleset pillanatában. A folytatás is meglepett. KIHANGSÚLYOZnám, hogy nem egy könnyed olvasmányról van szó. Persze fiataloknak íródott, de komoly tartalommal, amit öröm volt olvasni.

Nem szívesen írok a szereplőkről, hisz akkor elveszik a varázsuk, és mindenki tudni fogja, mire számítson a könyvben, már ha hisztek nekem. :) De erről a könyvről nem lehet csak általánosságban beszélni.

   Ella egy átlagos tizennyolc éves lány a balesetig. Nagyon szereti az édesanyját, illetve van egy kimondottan szórakoztató hobbija: könyveket és filmeket kritizál az interneten. ;) Itt ismerkedik meg Cinderrel, azzal az arrogáns, beképzelt, mégis vicces és szarkasztikus sráccal, aki a teljes ismeretlenségből hirtelen a legjobb és legközelebbi barátja lesz. 

   A baleset után nyolc hónapot kórházban tölt, mivel teste 70%-a súlyosan megégett, és rengeteg műtétre és bőrátültetésre van szüksége. Nagy sokára oda kell költözni a biológiai apjához, aki nagyon sokáig nem is más, mint a nemzője, hisz semmit sem tud a lányról, mivel nyolc éves korában elvált annak anyjától. Szóval, adott egy teljesen ismeretlen város, idegen emberek családja, az apja, a mostohaanyja, és iker mostohanővérei. Az új család a tökéletesség és szépség mintaképei, hisz Jennifer, a mostoha hivatásos modell, a lányai pedig akár kicsinyített példányai is lehetnének. Ella sehogy sem illik a képbe. A valamikor gyönyörű lány nem tud elvonatkoztatni sebes és heges bőrétől, habár az arcát nem érintik. Nem elég neki, hogy orvosok garmadája foglalkozik vele, az ikrek gyűlölik, az apja elit magániskolába kényszeríti, Los Angeles legbefolyásosabb és legszebb gyerekei közé. Rengeteget olvashatunk testi-lelki fájdalmairól. Az, hogy vadidegenek bántják, rosszul esik neki, de nem annyira, minthogy a saját apja többször tesz olyan kijelentést, hogy Ella semmi a számára, semmi volt, és még most is az.

   Ellában egyetlen ember tartja a lelket, blogos barátja, Cinder. Nem tud semmit a srácról, és ez így van jól. Vagyis volt, amíg meg nem érkezett Los Angelesbe, hiszen itt már nemcsak e-maileket váltanak egymással, hanem telefonszámot is cserélnek, ami jót tesz Ella lelkének, ám össze is kavar mindent. Nem meséli el Cindernek, hogy mi történt vele, csupán a nagy vonalakat, de a sebeket egyáltalán nem. És ez jól is van így. Cinder az utolsó szalmaszál, ami régi életéhez köti őt, minek terhelje a fiút a bajaival. 

   Mikor aztán az iskolában történik egy borzasztó megaláztatás, az egyik iker mellé áll. Nem lesznek azonnal jó barátok, de nagy lépésnek számít, hogy Juliette a kezdeti utálatból először a tűrhető levegőnek nézés, majd a lassan megbékélés útjára lépett. Ő mutatja be egymásnak az iskola két kitaszítottját, Ellát és Vivient, akik hamar összebarátkoznak. Innentől kezdve lassan de biztosan érkeznek a barátok, sőt a fiúk is. Majd egy családi botrány, melyet a másik iker, Anastasia, robbant ki, újabb puskaporos helyzetet alakít ki, amit aztán hirtelen felváltja a nyugalom és béke. 

   Ella születésnapján megtudja, ki rejtőzik Cinder álarca mögött. Megrémül, izgatottá válik, de legfőképp reménykedik, hogy a fiú nem taszítja el magától. Botrányba keverednek, mire Ellát fizikailag és lelkileg is bántalmazzák mind az interneten, mind az iskolába, olyan mély depresszióba sodorva, hogy ismételten felmerül a gondolat: öngyilkosság. Egy hónapnyi bezártság a wellness és masszás mennyország berkeibe azonban csodát tesz a lelkivilágával, habár keményen meg kell érte küzdenie. 

   A vége természetesen Happy end, de mire átrágtam magam Ella lelki megtörtségén, nagyon sokszor könnybe lábadt a szemem, és alig vártam, hogy vége legyen. 

Az írónő nagyon sokat tesz bele, hogy átérezzük Ella helyzetét, a fájdalmat, a vágyat, hogy bárcsak meghalt volna, hogy ne kelljen részt vennie az új család életében, az iskolában... Az biztos, hogy sok tehetséget látok az írónőben. Kívánom, hogy sok hasonló könyvet írjon még, ami figyelmeztet sokakat az emberi kegyetlenségre, akarva-akaratlanul, az elesettség érzésére, és hogy a média mennyire befolyásolja a mai emberek életét.

(egy rajongó által készített kép, az ő által tökéletes szereplőkről)

Cinderről, vagyis Brian Oliverről azért nem írok, mert habár sokat tesz Ella gyógyulásáért, nem ő a főszereplő. A jelenetei kedvesek, tömörek, nem nyálgép, de nem is üresfejű szépfiú. Egyszerűen egy olyan valaki, aki kezd ráébredni, mennyivel többet ér a belső, mint a külső, egy odavágó riposzt, mint a kacsaszáj, vagy hogy az életét nem irányíthatja senki más csakis maga, még ha ezért fel kell bontania mindenki szerződését, akivel csak kapcsolatban állt. 

Az én véleményem az, hogy túl sokat ad az emberiség a külsőségekre. Amikor tizennégy évesek elkezdik a középiskolát, megjelennek az osztályteremben, mintha éppen buliba készülnének, olyan trágárok, mint a régi angol kocsisok, dohányoznak, mint a gyárkémény, pofátlanul és tiszteletlenül szólnak egymáshoz és a tanárhoz, az nem másért van, mert úgy érzik ez a menő, ez a módja a népszerűségnek, akkor valami nagyon nincs rendben. Nem akarok arról papolni, hogy milyenek voltak a régi szép idők... de vajon megéri Hollywoodot utánozni úgy, hogy közünk nincs hozzá? Pláne anyagilag, mert hát Magyarország nem egy Los Angeles bárhogy is nézem,

Jó éjt mindenkinek!

Nekra